Tech Book

Technikai újdonságok, hírek a nagy világból

Több tízezer Facebook felhasználó fotóit árulják egy orosz fórumon

Idén úgy látszik, hogy a Facebookra rendesen rá jár a rúd, legalább is biztonsági területen. Most úgy tűnik, hogy legalább 80 ezer felhasználó adatai kerültek rossz kezekbe.

facebook.jpg

A BBC orosz részlegének kb 120 millió facbebook fiók meghackeléséről számoltak be az elkövetők, ezt a számot független szakértők nem tudták egyenlőre megerősíteni, jelenleg kb 80 ezer hozzáférésről beszélnek, amelyeket meghackeltek. - írja a BBC

Még szeptemberben fedezték fel a sérülékenységet, az is kiderült, hogy a hackerek rosszindulatú böngészőbővítmények bevetésével szerezték meg a facebookozók személyes adatait. A bővítmények csendben figyelték az áldozatok tevékenységét a platformon, majd elküldték a szóban forgó adatokat, sőt még a privát üzeneteket is a hackereknek.

A támadás elsősorban ukrán és orosz facebook fiókokról van szó. Egy szentpétervári fórumon amerikai, brit és brazil adatokat is árultak mindössze fiókonként 10 centért.

A BBC-nek sikerült néhány facebook fiók tulajdonossal beszélni, kiderült, hogy valóban lopott adatokról van szó, amelyek között fényképek, sőt intim üzenetváltások is szerepeltek.

A Facebook már megtette a megfelelő lépéseket, felkereste a böngészők fejlesztőit, a rosszindulatú bővítmények már nem tölthetők le az alkalmazásboltokból. – próbálta megnyugtatni a felhasználókat Guy Rosen, a Facebook egyik igazgatóhelyettese, hozzátéve, hogy kapcsolatba léptek a bűnüldöző szervezetekkel és a helyi hatóságokkal annak érdekében, hogy eltávolítsák az információkat értékesítő weboldalakat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tech-book.blog.hu/api/trackback/id/tr3014356787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tech Book

A legfrissebb technikai újdonságok, hírek egy helyen. Mobiltelefon, Számítástechnika és minden érdekesség.

Facebook oldaldoboz

Bejegyzések

  • Mi is az a mobilfizetés?
    Mi is az a mobilfizetés? 2019. május 15. 06:10A mobilfizetés már annyira új keletű dolog, az okostelefonunk segítségével szinte bárhol bármit megtudunk vásárolni, ma már a telefonunkat a bankkártyánk helyett is használhatjuk a benzinkutakon, az...
  • A Puma újra "okoscipővel" próbálkozik
    A Puma újra "okoscipővel" próbálkozik 2018. december 15. 12:371986-ban már létezett a fitness trackerek elődje, a Puma már ekkor kísérletezett az "okoscipővel" amelyet limitált számban le is gyártott.
  • Újabb szörnyeteg készült az Intel laborjában: itt a 48 magos proci
    Újabb szörnyeteg készült az Intel laborjában: itt a 48 magos proci 2018. november 07. 11:12Az Intel folyamatosan a fejlesztéseken dolgozik, most a szerverekhez készített új processzor családot mutatták be, amely összesen 48 maggal képes együtt dolgozni a feladatokon. Az Intel bemutatta a...

Friss topikok

Címkék

3dnyomtatás (1) adatlopás (1) akció (1) android (4) Apple (7) arcfelismerés (2) autó (2) baki (1) bank (2) biztonság (1) biztosnágirés (1) BMW (1) böngészés (1) böngésző (2) Chrome (2) cipő (1) ColdPursuit (1) ContentID (1) csalás (2) DDR4 (1) design (1) digitális (1) edge (1) edzés (1) egészség (1) elektromosauto (1) elon musk (1) előzetes (2) építőipar (1) Érdekességek (5) erotika (1) explorer11 (1) facebook (3) FBI (1) fejlesztés (9) film (6) fizetőeszköz (1) frissítés (4) funkció (1) funny (1) galaxy (1) galaxy book 2 (1) game (1) gazdaság (1) Goldman Sachss (1) google (6) google maps (1) google térkép (2) gps (1) hack (1) hardware (1) ház (1) hbo (1) hírek (10) hitelkértya (1) Huawei (1) Huawei Watch (1) Huawei Watch 2 (1) Huawei Watch 2 2018 (1) HyperX (1) HyperX Predator (1) HyperX Predator DDR4 RGB (1) innováció (2) Intel (1) internet (2) Internet Explorer (1) iPhone (6) iphone x (1) iPhone XS (2) iskola (1) japán (1) játék (1) játékkonzol (1) jelszó (1) Jurassic World 2 (1) kamera (3) Kaspersky (1) kékfény (1) kiberbiztonság (1) kína (1) kiterjesztett valóság (1) könnyű (2) kontroller (1) konzol (1) közösségimédia (1) közösségioldal (1) kütyü (1) legkisebb (1) letöltés (2) liamneeson (1) megállapodás (1) megjelent (1) megosztás (1) memória (1) mesterséges intelligencia (2) Microsoft (4) Microsoft Office (1) mini (1) mobilfizetés (1) mobiltelefon (9) mozi (3) navigáció (4) nfc (1) Nokia (1) Nokia X (1) notebook (1) nyomkövetés (1) nyomozás (1) okoseszköz (4) okosóra (1) okostelefon (12) oktatás (1) oneplus 6 (1) paypass (1) pénz (1) photoshop (1) processzor (1) puma (1) RAM (1) rendszámtábla (1) Samsung (3) samsung (3) spider-man (1) SSD (1) szabály (1) Számítástechnika (16) szem (1) szemvédelem (1) szex (1) támadás (2) tech (4) technológia (2) televízió (2) térhely (1) térkép (2) tesla (1) Tom Cruise (1) trailer (1) trend (1) triller (1) újdonság (1) változás (1) védelem (1) vicc (1) vicces (1) videó (7) videómegosztás (1) videótelefonálás (1) weboldal (1) Windows (2) win 10 (1) wizzair (1) xbox (1) youtube (3) zene (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása