Tech Book

Technikai újdonságok, hírek a nagy világból

Az FBI nyomoz a Tesla ellen

A Tesla a Model 3-mal kapcsolatban hamis gyártási információkat közölhetet, ezzel félrevezethette a befektetőket.

tesla.jpg

Az FBI az üggyel kapcsolatban nyomozást indított, a vizsgálatok mér 2017 eleje óta tarthatnak.

Az elmúlt hetekben a vizsgálat intenzívebbé vált, amelyet a San Francisco-i ügyészség vezet. A Tesla szóvivője a következőket nyilatkozta:

Az év elején a Tesla egy kérvényt kapott az Igazságügyi Minisztériumtól olyan dokumentumokkal kapcsolatban, amelyek a Model 3-as nyilvánossági tevékenyégeiről szólnak, mi pedig együttműködve reagáltunk erre. Nem kaptunk sem idézést, nem nyújtottak be igényt sem vallomástételre, és semmilyen más formális folyamatról sem értesültünk, továbbá az Igazságügyi Minisztérium már hónapok óta nem kért további dokumentumokat.

A szóvivő a következőket is hozzá tette:

„Amikor elkezdtük a Model 3 produkciós terveit, teljesen nyitottak voltunk annak terén, hogy mennyire lesz nehéz” – folytatta. „Végül, olyan nehézségek miatt, amelyeket nem láttunk előre ebben a típusában első produkciós tervben, hat hónappal többe telt az elvártnál elérnünk az 5000 egység per hetes gyártást.”

Musk 2017 júliusában a Twitteren arról beszélt, hogy úgy tűnik képesek lesznek decemberre havonta 20 ezer Model 3-as járművet legyártani. A Business Insider kitért azonban arra, hogy abban az évben a Tesla csak 2685 Model 3-ast készített el.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tech-book.blog.hu/api/trackback/id/tr9914330231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tech Book

A legfrissebb technikai újdonságok, hírek egy helyen. Mobiltelefon, Számítástechnika és minden érdekesség.

Facebook oldaldoboz

Bejegyzések

  • Mi is az a mobilfizetés?
    Mi is az a mobilfizetés? 2019. május 15. 06:10A mobilfizetés már annyira új keletű dolog, az okostelefonunk segítségével szinte bárhol bármit megtudunk vásárolni, ma már a telefonunkat a bankkártyánk helyett is használhatjuk a benzinkutakon, az...
  • A Puma újra "okoscipővel" próbálkozik
    A Puma újra "okoscipővel" próbálkozik 2018. december 15. 12:371986-ban már létezett a fitness trackerek elődje, a Puma már ekkor kísérletezett az "okoscipővel" amelyet limitált számban le is gyártott.
  • Újabb szörnyeteg készült az Intel laborjában: itt a 48 magos proci
    Újabb szörnyeteg készült az Intel laborjában: itt a 48 magos proci 2018. november 07. 11:12Az Intel folyamatosan a fejlesztéseken dolgozik, most a szerverekhez készített új processzor családot mutatták be, amely összesen 48 maggal képes együtt dolgozni a feladatokon. Az Intel bemutatta a...

Friss topikok

Címkék

3dnyomtatás (1) adatlopás (1) akció (1) android (4) Apple (7) arcfelismerés (2) autó (2) baki (1) bank (2) biztonság (1) biztosnágirés (1) BMW (1) böngészés (1) böngésző (2) Chrome (2) cipő (1) ColdPursuit (1) ContentID (1) csalás (2) DDR4 (1) design (1) digitális (1) edge (1) edzés (1) egészség (1) elektromosauto (1) elon musk (1) előzetes (2) építőipar (1) Érdekességek (5) erotika (1) explorer11 (1) facebook (3) FBI (1) fejlesztés (9) film (6) fizetőeszköz (1) frissítés (4) funkció (1) funny (1) galaxy (1) galaxy book 2 (1) game (1) gazdaság (1) Goldman Sachss (1) google (6) google maps (1) google térkép (2) gps (1) hack (1) hardware (1) ház (1) hbo (1) hírek (10) hitelkértya (1) Huawei (1) Huawei Watch (1) Huawei Watch 2 (1) Huawei Watch 2 2018 (1) HyperX (1) HyperX Predator (1) HyperX Predator DDR4 RGB (1) innováció (2) Intel (1) internet (2) Internet Explorer (1) iPhone (6) iphone x (1) iPhone XS (2) iskola (1) japán (1) játék (1) játékkonzol (1) jelszó (1) Jurassic World 2 (1) kamera (3) Kaspersky (1) kékfény (1) kiberbiztonság (1) kína (1) kiterjesztett valóság (1) könnyű (2) kontroller (1) konzol (1) közösségimédia (1) közösségioldal (1) kütyü (1) legkisebb (1) letöltés (2) liamneeson (1) megállapodás (1) megjelent (1) megosztás (1) memória (1) mesterséges intelligencia (2) Microsoft (4) Microsoft Office (1) mini (1) mobilfizetés (1) mobiltelefon (9) mozi (3) navigáció (4) nfc (1) Nokia (1) Nokia X (1) notebook (1) nyomkövetés (1) nyomozás (1) okoseszköz (4) okosóra (1) okostelefon (12) oktatás (1) oneplus 6 (1) paypass (1) pénz (1) photoshop (1) processzor (1) puma (1) RAM (1) rendszámtábla (1) Samsung (3) samsung (3) spider-man (1) SSD (1) szabály (1) Számítástechnika (16) szem (1) szemvédelem (1) szex (1) támadás (2) tech (4) technológia (2) televízió (2) térhely (1) térkép (2) tesla (1) Tom Cruise (1) trailer (1) trend (1) triller (1) újdonság (1) változás (1) védelem (1) vicc (1) vicces (1) videó (7) videómegosztás (1) videótelefonálás (1) weboldal (1) Windows (2) win 10 (1) wizzair (1) xbox (1) youtube (3) zene (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása