A Facebook olyan eszköz megalkotásán szorgoskodik amely kamerával van felszerelve, ez részben webkameraként működne, részben TV nézésre alkalmas set-top box lenne.
Egyes források a Cheddarnak nyilatkoztak, hogy a fejlesztés a televíziókon csücsülne majd, a TV pedig kijelzőként használná. Alapvetően ugyanaz a központi technológia hajtja, mint a Portal és a Portal+ videohívó készülékeket, a Ripley névre keresztelt eszközzel videohívásokat lehetne kezdeményezni, illetve kikapcsolódási szolgáltatásokat lehetne rajta futtatni.
A funkcionalitással a Facebook versenybe szállhatna az olyan hardvergyártókkal, mint az Apple, a Roku és az Amazon, miközben kielégítené az okoshangszóró/videohívó piacot is.
Előreláthatólag 2019 tavaszán mutatnák be a Ripley-t, de mivel fejlesztés alatt álló termék, ezért a megjelenési időpont még változhat. Valószínű, hogy a neve is megváltozhat, ami inkább a használatára utalna majd.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.