Tech Book

Technikai újdonságok, hírek a nagy világból

A kékfény ami károsítja a szemet

A szemünket nem úgy tervezték, hogy állandóan egy okostelefont/képernyőt nézzen. Az eszközökből ügynevezett kék fény árad, ez pedig szemkárosodást, fejfájást és alvási nehézségeket is okozhat

szem.jpg

 

Túl sokat nézzük a képernyőt 

 

Ma több száz millióan használnak napi szinten valamilyen digitális eszközöket Európában. Felmérések szerint a felnőttek több mint 90%-a legkevesebb mint 2 órát, a 18-29 év közötti korosztály több mint 50% legalább 9 órát töltenek valamilyen digitális kütyüt.

A digitális forradalom hatására megváltozott az életünk, sokat használunk laptopot, okostelefont, vagy tábletet. Az eszközök napi két órát meghaladó használata szemfáradsághoz (asztenópiához) vagy számítógépes-látás szindrómához vezet.

A szemfáradságról általában nem beszélünk szakemberrel, mert többnyire normálisnak tekintjük azt, hogy elfárad a szemünk a kijelző bámulása során. Az okostelefonok vagy tabletek használta során nélkülözhetetlen az hogy közel tartjuk a készüléket a szemünkhöz. A szem számára nagyon megterhelő a készülék és a környezet közötti tartós fókuszváltás. A szem alkalmazkodó képessége gyengül ezzel pedig könnyebben elő jönnek a szembetegségek.

 

Fáradtság és szárazság

 

A szem fáradságában a digitális eszközökkel eltöltött órák száma is nagyban szerepet játszik, emellett a képernyő típusa is befolyásolja azt. A kijelző tükröződése vagy a környezeti erős fény a felhasználót arra kényszeríti, hogy hunyorítson, vagy a szemeit szűkre zárja, ezzel próbál meg a szervezet védekezni a kellemetlen behatások ellen.

Szemszárasságot okozhat az, ha a szemünknek a a tükröződés és a fényesség különböző formái miatt pislogási problémái lesznek, ez pedig a könnyfilm instabilitásához vezet, amely pedig a nem megfelelő könny utánpótláshoz. A pislogási probléma továbbá azt is okozza, hogy a szem felszíne nem megfelelően van bevonva könnyel, ez látásélességet és homályos látást okoz.

 

Szakemberek tanácsa:

 

A digitális eszközök okozta szemfáradtság problémáját az orvosok elsősorban a magatartásunk fegyelmezésében próbálja meg orvosolni: például  gyakoribb pislogás, rendszeres rövid pihenők, a digitális szöveg méretének  növelése vagy a munkaállomás távolságának módosítása. Vagy használjunk olyan szemüveget vagy lencsét amely képes vissza verni kék fényt amely károsítja a szemünket.


A bejegyzés trackback címe:

https://tech-book.blog.hu/api/trackback/id/tr8214319255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2018.10.25. 18:58:55

Szerintem a monitorból alapvetően fehér fény jön, amit az előtte lévő TFT tranzisztorok engednek át vagy nem (pontosabban polarizálnak vagy nem, plusz előttük van egy polárszűrő, a kettő kombinációja adja az eltakarja vagy nem hatást). Ez előtt van egy színszűrő ami vagy csak a piros, vagy csak a zöld, vagy csak a kék fényt engedi át tranzisztoronként, a három tranzisztorból áll össze egy pixel ami így bármilyen színű fényt adhat.
Ez a TFT. Ezen felül van az organikus led vagy OLED ahol egy-egy pixelt egy-egy LED dióda ad ami vagy világít vagy nem.

De javítson ki valaki, ha tévedek, annyira nagyon nem vagyok a téma szakértője. Aztán van a szemszárazság ami kb. abból adódik hogy folyamatosan nézel valamit, legyen az monitor, könyv, bármi. Aztán van a harmadik dolog, hogy az sem jó nagyon, hogy folyamatosan adott távolságból nézel valamit, de itt is kb. mindegy hogy mit nézel, egy könyv is ugyanúgy tudja ezt.

ubu1a 2018.10.25. 21:55:34

@midnightcoder2: Igazad van, össze vannak mosva különböző dolgok.
A TFT és az OLED úgy működik, ahogy leírtad. Viszont kék fény (vagy a fehérnek a kék komponense) akkor is jön a kijelzőkből, és ez egyre több tanulmány szerint valóban gond lehet. Csakhogy nem a szemnek okoz problémát, hanem az agynak. Ezek a tanulmányok lényegében azt mondják, hogy a kék fény tudat alatt a napfelkeltére emlékeztet és ha ez este történik, megzavarja a cirkadián ritmust.
Másik probléma a folyamatos merev, közelre nézés. Ennek semmi köze a kék fényhez. Az így elfelejtett pislogás szemszárazsághoz vezet. Az erőltetett hosszú közelre fókuszálás pedig deformációkat okoz idővel a szemben, így romlik az éleslátás.
Harmadszor, az éles fény miatti hunyorítás is lehet probléma, de arról nem tudok, annak szemkárosító hatása lenne. Viszont a hunyorítás ráncosítja a bőrt. Ezért hordanak sokan napszemüveget az utcán első ránézésre indokolatlan esetben is.

Tech Book

A legfrissebb technikai újdonságok, hírek egy helyen. Mobiltelefon, Számítástechnika és minden érdekesség.

Facebook oldaldoboz

Bejegyzések

  • Mi is az a mobilfizetés?
    Mi is az a mobilfizetés? 2019. május 15. 06:10A mobilfizetés már annyira új keletű dolog, az okostelefonunk segítségével szinte bárhol bármit megtudunk vásárolni, ma már a telefonunkat a bankkártyánk helyett is használhatjuk a benzinkutakon, az...
  • A Puma újra "okoscipővel" próbálkozik
    A Puma újra "okoscipővel" próbálkozik 2018. december 15. 12:371986-ban már létezett a fitness trackerek elődje, a Puma már ekkor kísérletezett az "okoscipővel" amelyet limitált számban le is gyártott.
  • Újabb szörnyeteg készült az Intel laborjában: itt a 48 magos proci
    Újabb szörnyeteg készült az Intel laborjában: itt a 48 magos proci 2018. november 07. 11:12Az Intel folyamatosan a fejlesztéseken dolgozik, most a szerverekhez készített új processzor családot mutatták be, amely összesen 48 maggal képes együtt dolgozni a feladatokon. Az Intel bemutatta a...

Friss topikok

Címkék

3dnyomtatás (1) adatlopás (1) akció (1) android (4) Apple (7) arcfelismerés (2) autó (2) baki (1) bank (2) biztonság (1) biztosnágirés (1) BMW (1) böngészés (1) böngésző (2) Chrome (2) cipő (1) ColdPursuit (1) ContentID (1) csalás (2) DDR4 (1) design (1) digitális (1) edge (1) edzés (1) egészség (1) elektromosauto (1) elon musk (1) előzetes (2) építőipar (1) Érdekességek (5) erotika (1) explorer11 (1) facebook (3) FBI (1) fejlesztés (9) film (6) fizetőeszköz (1) frissítés (4) funkció (1) funny (1) galaxy (1) galaxy book 2 (1) game (1) gazdaság (1) Goldman Sachss (1) google (6) google maps (1) google térkép (2) gps (1) hack (1) hardware (1) ház (1) hbo (1) hírek (10) hitelkértya (1) Huawei (1) Huawei Watch (1) Huawei Watch 2 (1) Huawei Watch 2 2018 (1) HyperX (1) HyperX Predator (1) HyperX Predator DDR4 RGB (1) innováció (2) Intel (1) internet (2) Internet Explorer (1) iPhone (6) iphone x (1) iPhone XS (2) iskola (1) japán (1) játék (1) játékkonzol (1) jelszó (1) Jurassic World 2 (1) kamera (3) Kaspersky (1) kékfény (1) kiberbiztonság (1) kína (1) kiterjesztett valóság (1) könnyű (2) kontroller (1) konzol (1) közösségimédia (1) közösségioldal (1) kütyü (1) legkisebb (1) letöltés (2) liamneeson (1) megállapodás (1) megjelent (1) megosztás (1) memória (1) mesterséges intelligencia (2) Microsoft (4) Microsoft Office (1) mini (1) mobilfizetés (1) mobiltelefon (9) mozi (3) navigáció (4) nfc (1) Nokia (1) Nokia X (1) notebook (1) nyomkövetés (1) nyomozás (1) okoseszköz (4) okosóra (1) okostelefon (12) oktatás (1) oneplus 6 (1) paypass (1) pénz (1) photoshop (1) processzor (1) puma (1) RAM (1) rendszámtábla (1) samsung (3) Samsung (3) spider-man (1) SSD (1) szabály (1) Számítástechnika (16) szem (1) szemvédelem (1) szex (1) támadás (2) tech (4) technológia (2) televízió (2) térhely (1) térkép (2) tesla (1) Tom Cruise (1) trailer (1) trend (1) triller (1) újdonság (1) változás (1) védelem (1) vicc (1) vicces (1) videó (7) videómegosztás (1) videótelefonálás (1) weboldal (1) Windows (2) win 10 (1) wizzair (1) xbox (1) youtube (3) zene (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása